Szálloda takarítás

Szálloda takarítás fogalma alatt a vendégterek, vendégszobák, rendezvénytermek minden napi takarítását és nagytakarítását értjük. A szállodai szobák takarítása során fontos feltétel számunkra, hogy környezetbarát és állagmegóvó technológiákat alkalmazzunk. Tisztítószereink és minden eszközünk kiválasztásánál az egyik legfontosabb szempont számunkra, hogy a legfejlettebb technológiákat alkalmazzuk és használjuk fel a környezetünk és magunk megóvása céljából. Munkavégzésünk során azért igyekszünk, hogy minden ügyfelünk kiemelkedően magas elvárásainak is, és a rohanó világ gazdasági és környezeti újdonságainak is teljes mértékben folyamatosan megfeleljünk. Az ügyfeleink teljes megelégedése érdekében megszerveztünk egy úgynevezett monitoring rendszert ahol csapatvezetők és területvezetők a munkaterületeket állandóan felügyelik és ellenőrzik. A szálloda takarítási munkavégzéseket olyan módon szervezzük meg egyedileg, hogy minden helyiség funkcionális feladatát figyelembe
vesszük, úgy, hogy a takarítási munkafolyamatok ne zavarják az adott helyen folyó tevékenységet, tehát amikor az adott helyiségben minimális a forgalom.

Szálloda takarítás területei: vendégszobák (fürdőszobával és WC-vel), vizes blokkok, személyzeti helyiségek, konyha vagy konyhák, konferenciatermek, étterem, sok esetben wellness részleg és ezek helyiségei, parkoló és sok esetben sportpályák is lehetnek. A szállodák különbözőek és területeik is változóak, viszont egy valamiben megegyeznek: a kifogástalan takarítás elengedhetetlen mindegyiknél! Ezért is nagy figyelmet fordítunk a megfelelő környezetbarát vegyszerek és eszközök használatára, és a szálloda takarítás idejének egyedileg kialakított munkabeosztására, ütemezésére. A szállodák nagy részére igaz, hogy az év minden napján nyitva tartanak, de a mi takarító vállalkozásunknak ez nem okoz problémát, mert a megfelelő munkaerő létszámot biztosítani tudjuk hétvégenként, munkaszüneti, és ünnepnapokon is. Szálloda takarítói vállalkozásunknál a takarító személyzetünk megfelelő, kulturált öltözékben való megjelenése, megbízhatósága és viselkedése is fontos, amit folyamatosan figyelemmel kísérünk.

Szállodatakarítás igénybevételével, vagy érdeklődésével keressen minket bizalommal a megadott elérhetőségeink egyikén !

Szálloda takarítás (hatékony trükkök otthonra is). 

A szállodában takarító személyzet tudja igazán a legjobb trükköket. Mit javaslunk, hogy hatékonyan haladva végezzünk a munkával?

  • Először is a rumlit szüntessük meg!

A rendetlenséget kell felszámolni, kivinni a szobából az oda nem illő,  szükségtelen dolgokat, és máris tiszta lappal kezdhetjük a takarítást. Ürítsük ki a szemetest, tegyük el az ágyneműt, a törölközőt. A fürdő helyiségben cseréljük ki a törölközőket, mindent töltsünk fel, ami feltöltési igényel, rázzuk ki a szőnyegeket, távolítsuk el mindent, amire nincs szükség minden polcon, felületen és még a wc környezetéből is. Fontos, hogy ne csak immel-ámmal törölgessük a tárgyakat, hanem teljesen tisztítsuk meg.A megemelt tárgyakat, ha gyorsan visszatesszük a letisztított felületre akkor az nyomot hagyhat.

  • Törlőkendők használata

A megfelelő törlőrongy a leghatékonyabb eszköz a portörléshez. A mikroszálas törlőrongyok a legkiválóbbak erre a célra, de ha nincs akkor keressünk egy száz százalékban pamut rongyot, például egy régi pólódarab, tiszta pelenka, vagy egy ócska ágyneműhuzat. Nedvesítsük meg és így használjuk.

  • Ágy elkészítése

Egy nagyobb ágyat nem kis idő jól elkészíteni, sok nyűg van vele, akárhogy is indítjuk az ágyazási munkát. Az ágynemű címkéi lehetőleg mindig alulra kerüljenek. A nagypárnáknál bal oldalon, a kispárnáknál a jobb oldalán találjuk a címkét. Javasolni szokták a huzatok megjelölése: a belső varrásokat szövet író filccel, hogy a jobb és a bal oldalát jobban megtaláljuk.

  • Drapériák portalanítása

A por gyorsan gyűlik minden helyiségben. A drapéria legkönnyebb tisztítása ha megcsapkodjuk egy törlőronggyal. Egy akkora rongy elég, hogy a kezünk ne fáradjon el tőle, de viszont szépen lecsapkodhatjuk a port a drapériáról. A port a padlóra verjük le és aztán szívjuk fel porszívóval.

  • Porszívózás felmosás előtt

Felmosás előtt ajánlatos felporszívózni. Nem szép látvány a nedves hajszálak a padlón, ugye? Mindig a legtávolabbi saroknál kezdjük a felmosást, így nem lépünk rá mielőtt megszárad.

  • Fürdőszobát hagyjuk utolsónak

Ez fontos a baktériumok átjutásának legkisebb esélyének céljából.

  • Takarítószereknek is kell idő

Hagyjuk, hogy a tisztítószerek kifejtsék hatásukat. Bespricceljük a wc-t, zuhanyzót , ezután hagyjuk békén néhány percre. Ekkor takarítsuk meg a tükröt, a szekrényt, az ablakokat, és ami még van az adott helyen.Ezután visszamehetünk és öblítsük le a bespriccelt otthagyott felületeket. Ezzel nagyobb eredményt érhetünk el kisebb erőfeszítéssel.

Éppen fordítva kellene porszívózni, mint ahogyan azt tanultuk

Úgy tanították, hogy a porszívózást a szoba legtávolabb eső részénél kezdjük. Valójában először a nagyobb forgalmú helyeket kell felporszívózni, ezek után „kiporszívózni a helyiségből magunkat”, tehát a legjobban használt területeken így kétszer is végigmegyünk.

  • A legjobb takarító szert a kamrában találjuk

A Legegyszerűbb és legjobb takarítószer a víz és az ecet. Tisztít és még a többi takarítószer által kialakult nyomokat is eltünteti. Egy rész ecettel és három rész víz legyen a hígítási arány.

  • Fogkefe a kezünkben!

A kisebb helyekre jól be tudunk nyúlni egy régi, fogkefével.

  • Minden takarítószer egy helyen legyen

Ajánlatos minden, takarításhoz szükséges kelléket magunk közelében tartani. Egy kis vödör megfelelő a hordozásukhoz. Ezzel sok időt spórolhatunk, nem kell mindent keresgélnünk és külön elmenni érte.
Sikeres takarítást kívánunk!

Amennyiben szeretne egy megbízható, szakmailag felkészült takarító brigádot keressen minket a megadott elérhetőségeink egyikén.